Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ki a magyar itt?

2009.04.09

A mai Magyarországon gyakran elhangzik a vád, hogy ki nem magyar. Vádolnak politikusokat, de egyszerű átlagembereket is, válogatás nélkül. Ezek a megállapítások olykor rendkívül sértőek is tudnak lenni, különösen akkor, ha olyanok szájából hangzik el, akik de jure, vagy de facto semmivel sem "magyarabbak", mint a sértettek, sőt...

 

Ezeket fogom taglalni a későbbiekben, tehát végezzünk egy tudományos igényű analízist, ki szomorkodjon abban a tekintetben, hogy ő nem magyar.

 

Első fejezet

Kohn bácsi, Grün bácsi és a többiek

Magyar először és alapvetően az, aki a jogállása szerint az, mint magyar állampolgár. Itt mindjárt le is lehetne zárni az ügyet, mert valamilyen szinten a lényeg ebben rejlik. Hohó, kis barátom, nem úgy van az,  - hallom szinte a felzúdulását néhány excentrikus honfitársamnak - , mert ugye a származás...

Jó, maradjunk a származásnál. A mai Magyarországon élő emberek döntő hányada, mondjuk ki, hogy döntő többsége azt sem tudja valójában, hogy ki volt a dédapja, vagy pláne az ükapja. Mit akarunk tehát a származással, amikor az emberek többsége a felmenőiről csak remél, vagy hisz valamit, de nem tud és a kettő között bizony nagy különbség van.

 Sok zsidózó, cigányozó nem is gondolná, hogy van bizony az ő felmenői között is néhány Ábrahám népéből, vagy netán Dankó Pista unokaöccseiből. Van hát van, ha van, nem nagy ügy, nem is kellene nagy ügyet csinálni belőle. Attól nem lesz valaki "nem magyarrá", ha kiderülne, de attól sem lesz valaki még magyarabbá, ha az ellenkezője derülne ki.

Alapvetően tehát nem a származásunkkal, hanem tetteinkkel kellene magyarságunkat fényezni, ha kell egyáltalán fényezni azt, ami amúgy is nyílvánvaló. Kohn bácsi miért is ne lehetne magyar, ha egyszer itt él húsz nemzedék óta, itt fizeti adóját, és munkájából autópályák, adójából hidak, vasutak épültek. Magyar autópályák, magyar hidak, magyar vasutak (mondjuk földalatti, mert egyébként a vasutakat csak bontjuk Baross Gábor után).

Maradjunk a zsidózásnál egy pillanatra. Nekem jó nagy orrom van, de nem vagyok zsidó. Az őseim sem voltak azok (úgy tudjuk) kb. az utóbbi cca. 400 évben, régi magyar nemesi család lévén a miénk. Nem vagyok erre büszke, mert nem tehetek róla, nem az én érdemem. Sem ez, sem pedig az. Mégis ahányszor a nagy orrom miatt ostoba módon lezsidóztak magyar honfitársaim, azt úgy össze sem tudnám írni hirtelen. Sebaj. Az azért elgondolkoztató, hogy egy szélsőséges felfogású ismerősöm egyszer célzott rá, hogy ne ugráljak, mert még találhatom marhavagonban magamat... Csak úgy, mint magyar a magyarnak, vagy árnyaltabban, a magát nem zsidó származásúnak vélő "magyar" a másik magyarnak, akiről azt hiszi, hogy nem magyar. Ez a hit, pontosabban tévhit egyeseknak már elegendő alap a gyűlölködésre. Ez azért ugye kezdi az eszelősséget súrolni, hogy finoman fogalmazzak. A magam részéről az eszelősök közé sorolom szegény megboldogult (vagy elkárhozott?) Hermann Göringet is, aki valami olyasmit mondott, hogy:

"Az, hogy ki zsidó és ki nem az, azt én döntöm el."

Na, ezek után ki lehet nyugodt magyarhonban, ha a degeneráltak, Göring szellemi követői mondjuk hatalomra kerülnének egyszer újra.

Jobb lenne egyszer s mindenkorra azt tenni az első helyre, hogy ki miként él és dolgozik, mennyit tesz a saját munkájával vagy jövedelmével Magyarországért. Nem a szólamokra van szüksége a mai Magyarországnak, hanem dolgozó, alkotó és nem utolsó sorban adófizető emberekre. Nem az a "Jani" aki adót csal, vagy aki a kukákat töri és gyújtogatja nemzeti ünnepünkön. Érdemes visszagondolni Széchenyire, aki a Magyar Tudományos Akadémia létrehozására egyévi jövedelmét ajánlotta fel. Nekünk, "Kis Széchenyieknek" nem kell ennyit áldozni, elég, ha befizetjük az SZJA-t, de  rendesen.

Kishivatalnokok, kiskereskedők, boltosok, könyvelők állásukat féltő alkalmazottak, kisvállalkozók, cukrászok és sokan mások, adófizetők, ne bántsuk őket még gondolatban sem, Kohn bácsik, Grün bácsik, szorgos kis polgárok, magyarok, igenis magyarok, magyar honfitársaim, hagyjátok őket békén, nyugalomban, hadd dolgozzanak békességben. Kell még út, kell még híd Magyarországon.

Ha nagy bennetek a harag, én megmondom kire haragudjatok, ha túl nagy bennetek a gyűlölet, én megmondom kit gyűlöljetek. Ott vannak a bűnözők, akik sohasem fizetnek adót, a ti pénzetekből élnek a segélyek lenyúlásával és a szemetekbe röhögnek, miközben zörgetik kilós aranyláncaikat. Őket se azért utáljátok, mert a származásuk olyan, amilyen, hanem azért, mert nem dolgoznak, azért mert ellopják azt, amiért ti becsülettel megdolgoztatok. Megvan az ellenség, megvan aki ellen küzdeni kell. Ez az ellenség azonban nem örök ellenség, remélhetóleg csak átmeneti, hátha megjön az esze - ha a Jóisten is úgy akarja -  egyszer. Helyesbítek rögtön, őket se gyűlöljétek, csak bánjatok velük keményen, nagyon keményen, de csak addig, amíg feltétlenül szükséges, csak addig, ameddig meg nem tanulnak dolgozni. Nem új és drága börtönök kellenek, hanem munkatáborok az elítélteknek, börtönök helyett. Túl sok az aszfalt a városokban, jobb és szebb lenne a kockakő vagy a kisebb rokona a macskakő, sokszor, sok helyen. Lehet építeni bölcsődéket, óvodákat, mident, amiből kevés van. Vastagabb falakkal, kőből, költségtakarosan, majdnem ingyen.

 Vannak kíváló bazaltbányáink a Balaton felvidéken, ott állnak üresen. Kár értük. A "drága" munkaerőt pedig csak pazaroljuk, pazaroljuk, miközben dúl a gazdasági válság. Mennyi mindent kellene megépítenünk és csak sopánkodunk, hogy erre sincs pénz, meg arra sincs pénz. Nem sopánkodni kell, hanem építkezni és takarítani. Van miből építenünk és van kivel építkeznünk, csak nem ismertük fel időben a munkaerőt. Gazdagok vagyunk, csak nem tudjuk hol a kincstár kulcsa. Nem kell keresni, mert a kezünkben van, csak nem használjuk, mert nem látunk el a kezünkig sem.

Ahhoz, hogy látásunk és az ország tisztuljon, erőre van szükség, szemben az álszent és nemzetromboló ál-liberalizmussal. Az igazi liberalizmussal nincs akkora bajom, bár nagyon nem szeretem. Persze nem Kossuth és nem Deák Ferenc az, akik csípik a szemem, hanem sokkal inkább mások, kisebb formátumú és gyenge, minden szempontból gyenge politikusok, akik gyengeségüket akarják ránk erőszakolni, de velük most nem foglalkozom.

Az egységre van szükség, nem pedig a széthúzásra, de különösen nem a gyűlölködésre. Félre kell tennünk politikai sémákat, sablonokat, meg kell, hogy találjuk a politikai csomagolástól független nemzeti közös érdekeinket, amelyek nem függhetnek sem oldaltól, sem színektől, sem multunktól, sem pedig származásunktól. Viribus Unitis. Másképpen most nem lehet, nem megy, most nem. 

 

Nem a becsülettel dolgozók és adózók nadrágszíján kell mégegyet és mégegyet húzni, hanem álszent és farizeus eszméinket háttérbe szorítva  a sohasem dolgozó, tolvajokat, ingyenélőket, idős emberekre támadó rablókat, utcán és szórakozóhelyeken késelőket, az erdeinket kivágókat kell a szigor erejével munkára, nagy és kemény munkára kényszeríteni itt és most. Dolgozzanak legények és ne  tv nézéssel és naphosszat heverészéssel töltsék a napot a mások pénzén, valamiféle védett állatfajtaként, miközben a magyarság lélekszáma folyamatosan fogy.

 

 

Második fejezet

A kölcsönös tisztelet

 

A másik probléma, de igen nagy probléma a mai Magyarországon a tisztelet csaknem teljes kipusztulása. Idős vagy fiatal tanárok megverése, megrugdosása az iskolákban korábban ismeretlen fogalom volt kis országunkban.

Hogy sikerült idáig eljutnunk, borzasztó egyszerű, bár korántsem vidám történet...

 

(folyt.köv.)