Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Elszaladt hat hónap

2013.11.11

 

 

Elszaladt, elröppent az a hat hónap. A helyzet átláthatatlan, mint a régi mosókonyháink párás ablaka télvíz idején. Időnként megindul bent az izzadó üvegen egy vízcsepp, de mindig lefelé. Felemelkedni csak a gőz tud, de aztán az is lecsapódik. Magyarország jól teljesít. Az ellenzék azonban már nem annyira. Nem örülök neki. Jobb lenne egy acélos, egységes, mondhatni félelmetes ellenzéket legyőzni a jobboldalnak tavasszal. Milyen szép is lenne, milyen diadalmas,harangzúgásos! Katonazenekar, rézfúvósok, forró virsli, hideg sör, langyos büszkeség. Vonul a Hősök tere felé. A nép, de én nem. Felébredve látnom kell, hogy nem mehetek. Elnémultak a fanfárok, vagy talán meg sem szólaltak. Eldugultak. Vagy eldugták őket, vagy begyűjtötték már, a réznek hamar lába kél.

Elfogynak a fémek, (elvitték a MÉH-be), már nem vagyunk a vas és az acél országa. Elfogytak a hídverők is. Kifakultak a vörös zászlók, elnémultak az indulók, kidurrantak a lufik, megfeketedtek az egykori ünnepek, a pirosbetűsök. Talán ez nem is baj. Ez nem. Baj azonban a nemzeti vérszegénység. A vérszegénység sajnos oxigénhiányhoz vezet, az pedig a halál előszobája. Sajnos a klinikaié az elsőbbség, aztán jön az agy. Majd megy az agy, elmegy . Fogynak az agyak is, elmennek nyugatra.

Ha nincs alternatíva, hát akkor az is egy alternatíva. Ez talán szomorú, de nem baj, mert baj akkor van, ha döglenek a nyulak. Harangzúgás azonban, az nincs. A harangok azonban nem Rómába mentek, hanem a MÉH-be. Honfitársaim! Miért nem hagytatok egy kicsit, legalább egy lélekharangnyit?!

Na, de sebaj, ismerjük a csendes misét, hát ismerjük meg a csendes temetést is. Lassan vonulunk, hosszú gyászos kígyózó fekete sorokban és némán. Nincs zenekar, nincsenek hangszerek sem már. Nem sietünk, nem sürgős. Nehéz lekésni a Nemzet Temetését. Jaj, de szeretném inkább elnapolni, mint elhantolni...